Segítségkérés szégyenérzete – tényleg ciki pszichológushoz járni?

Ma Magyarországon még mindig rengeteg tévhit övezi azt, ha valaki úgy dönt, pszichológushoz fordul. Sokan magukban hordozzák azt a kérdést, hogy pszichológushoz járni ciki-e, hiszen a társadalmi beidegződések gyakran azt sugallják, a lelki segítségkérés a gyengeség jele. Pedig valójában egészen másról van szó: ez az első lépés az önmagunkkal való őszinte szembenézés útján.

Miért érezzük, hogy pszichológushoz járni ciki lehet?

Az emberek többsége gyerekkorától kezdve azt hallja, hogy „nem kell mindjárt panaszkodni”, „másnak is vannak problémái”, vagy egyszerűen csak „oldd meg magad”. 

Ezek a mondatok mélyen beépülnek, és felnőttként már szinte automatikusan jön az érzés, hogy pszichológushoz fordulni szégyen. Sokszor nem is a közvetlen környezet, hanem a belső hang tart vissza attól, hogy lépjünk. 

A félelem attól, hogy majd gyengének vagy furcsának tartanak, szinte mindenkinél előkerül, amikor először megfogalmazódik a gondolat, hogy jó lenne segítséget kérni.

Nem csoda, ha ilyenkor az ember próbálja bagatellizálni a saját nehézségeit, vagy éppen halogatja a döntést. A magyar kultúra különösen zárkózott ezen a téren, hiszen évtizedekig az volt az elvárás, hogy a lelki problémák maradjanak a négy fal között.

Még ma is könnyen elhangzik az a megjegyzés, hogy pszichológushoz járni ciki, mintha ezzel valami végleges bélyeget kapnánk. Az igazság azonban egészen más.

Hogyan segíthetünk magunkon, ha nehéz a pszichológushoz fordulás gondolata?

Mindenkiben dolgozik egyfajta belső ellenállás, amikor saját nehézségeivel szembesül. 

Sokan azt gondolják, hogy a pszichológus csak azoknak való, akik már „nagyon rossz állapotban vannak”, vagy hogy csak „az őrültek járnak ilyen helyre”. 

Ezeket a hiedelmeket nagyon nehéz felülírni, mégis azt látom a praxisomban, hogy egyre többen keresnek fel úgy, hogy szeretnének változtatni, de félnek az első lépéstől.

A pszichológus szégyen érzete szinte mindenkinél előfordul valamilyen formában, különösen az első néhány alkalommal. Sokszor már az is segítség, ha ezt ki tudjuk mondani magunknak. 

Az első beszélgetéseken kiderül, hogy ez az érzés teljesen érthető, és valójában nem egyedi. Ráadásul az is gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy a pszichológushoz járás nem a gyengeség, hanem a felelősségvállalás jele. Azé, aki szeretne változni, fejlődni, és aktívan tenni a lelki egyensúlyáért.

A szégyenérzet gyakran abból ered, hogy nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy a lelkiállapotunkkal foglalkozzunk. 

Az iskolában sem tanítják, hogyan kell felismerni és kifejezni az érzéseinket, sokszor a családban sem beszélünk ezekről a témákról. Pedig ahogy a testünkre figyelünk, ugyanúgy megérdemli a lelkünk is a törődést. A pszichológus abban tud segíteni, hogy megtanuljuk elfogadni, ami bennünk zajlik, és rájöjjünk, hogy ez teljesen rendben van.

Miért nem ciki pszichológushoz járni? 

Az utóbbi években szerencsére egyre többen beszélnek nyíltan arról, hogy ők is jártak már pszichológushoz. 

Egyes hírességek vagy sportolók is vállalják, hogy igénybe vették ezt a támogatást, ami sokat segít abban, hogy a pszichológushoz járni ciki gondolata lassan oldódjon a köztudatban. 

Ugyanakkor az út elején szinte mindenkiben ott motoszkál a kérdés, hogy „vajon mit gondolnak majd rólam”, ha kiderül, hogy terápiára járok. Az igazság az, hogy ez magánügy, és csak annyit osztunk meg róla, amennyit szeretnénk.

Nem árt tudni, hogy a pszichológus nem csupán akkor tud segíteni, ha már komoly problémák nehezítik a mindennapokat. 

Sokan keresnek fel azért, mert elakadtak, túlterheltek, vagy egyszerűen csak szeretnének jobban rálátni saját életükre. Egy-egy beszélgetés során rengeteg felismerés születik, amelyek segítenek abban, hogy jobban kezeljük a stresszt, hatékonyabban kommunikáljunk, vagy bátrabban hozzunk döntéseket. 

A pszichológus szégyen érzete ilyenkor általában fokozatosan oldódik, ahogy kiderül, hogy a rendelőben minden érzés, kétely és nehézség helyet kaphat.

Hogyan változtathatunk saját hozzáállásunkon?

Talán a legfontosabb, hogy adjunk magunknak időt és türelmet. A szégyenérzet nem tűnik el egyik napról a másikra, viszont lépésről lépésre meg lehet tanulni elfogadni, hogy a lelki egészség ugyanolyan értékes, mint a testi. Jó, ha tudjuk, hogy mindenki más utat jár be, van, aki gyorsabban, van, aki lassabban találja meg a bátorságot az első lépéshez. 

Az viszont biztos, hogy mindenki, aki végül elindul ezen az úton, gazdagodik olyan eszközökkel, amelyeket a hétköznapokban is hasznosítani tud.

Ha valaki úgy érzi, szüksége lenne támogatásra, nincs miért szégyenkezni, hiszen ez a saját életünk, a saját lelki egyensúlyunkról szól. Az első lépés gyakran a legnehezebb, de hosszabb távon ez a döntés új távlatokat nyithat meg, és segíthet abban, hogy teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet élhessünk.