A férfi szűrővizsgálat nem szégyen

Sokan hallani még ma is, hogy a férfi szűrővizsgálat kényelmetlen téma, pedig ha belegondolunk, néhány percnyi kellemetlenségen túl évekkel, sőt évtizedekkel hosszabbíthatja meg az életet. 

Hazánkban évről évre sajnos több tízezer férfi veszíti életét daganatos betegségek miatt, miközben ezek nagy része korai felismeréssel megelőzhető vagy jó eséllyel gyógyítható lenne. Nem véletlen, hogy a férfi szűrővizsgálat szóba kerül már az 50 feletti korosztálynál, de a fiatalabbak sem dőlhetnek hátra nyugodtan.

Miért fontos a férfi szűrővizsgálat?

Miért fontos a férfi szűrővizsgálat 50 év felett?

Magyarországon évtizedek óta rendkívül magas a daganatos megbetegedések és halálozások száma, ami komoly terhet ró az egyénre és a közösségre egyaránt. 

Évente mintegy 32-33 ezer magyar ember veszíti életét rákban, és az OECD-adatok szerint hazánkban a daganatos eredetű halálozás 30-32 százalékkal haladja meg az uniós átlagot. Különösen a vastagbél- és a prosztatarák statisztikái borzasztóak, mind az előfordulás, mind a halálozás tekintetében.

Azonban ezen a sötét képen is van reménysugár, hiszen a rák gyógyítható, ha időben felismerik. Éppen ezért a megelőzésnek, a korai diagnózisnak és a rendszeres szűréseknek kulcsfontosságú szerepe van.

A vastagbélrák és a rendszeres szűrés életmentő szerepe

A vastagbélrák, vagy más néven a kolorektális rák, a magyar férfiaknál az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. 

Statisztikák szerint évente 5-6 ezer ember hal meg vastagbélrákban hazánkban. Az európai átlaghoz képest a magyar férfiaknál kétszer nagyobb eséllyel fordul elő, ami riasztó adat. 

Ennek egyik fő oka a szűrések alacsony aránya, hiszen a legtöbb esetben a daganatot már előrehaladott állapotban fedezik fel, amikor a kezelési lehetőségek korlátozottabbak.

Pedig a korai felismerés aranyat ér: ha idejében diagnosztizálják, a vastagbélráknak akár 90 százalékos az 5 éves túlélési aránya

Ez is mutatja, mekkora ereje van az odafigyelésnek és a rendszeres szűrésnek. A vastagbéldaganat kialakulása egy lassú folyamat, akár 10-15 év is eltelhet a kezdeti elváltozásoktól, a polipoktól a rosszindulatú daganatig. 

Ez a hosszú időablak lehetőséget ad arra, hogy a szűrések során észrevegyék és eltávolítsák az elváltozásokat, még mielőtt rákossá válnának.

A férfi szűrővizsgálat első és legfontosabb része a vastagbélszűrés, amelynek első lépcsője egy egyszerű és fájdalommentes széklet-rejtett vérteszt. 

Az otthon elvégezhető vizsgálat során a laboratóriumban kimutatják, ha a székletben a szabad szemmel nem látható, rejtett vér van. 

Ennek a tesztnek a pozitív eredménye még nem jelent rákot, de felhívja a figyelmet arra, hogy további vizsgálatokra, így vastagbéltükrözésre (kolonoszkópiára) van szükség. Ettől a sokan tartanak, de a modern eljárásoknak és a bódítás lehetőségének köszönhetően ez ma már egy jól tolerálható, biztonságos beavatkozás, ráadásul ez az egyetlen vizsgálati módszer, ami 100%-os biztonsággal ki tudja mutatni az elváltozásokat.

Az 50-70 év közötti férfiaknak kétévente jár a szűrés, és bár a részvételi hajlandóság sajnos alacsony, ezen feltétlenül változtatni kell, hiszen időben felismerve sok rákos eset elkerülhető vagy gyógyítható lenne. Ne feledje, a vastagbélrák már a fiatalabb korosztályt is érinti: Magyarországon minden tizedik új diagnózis egy 55 év alatti betegről szól.

Férfi szűrővizsgálat 50 év felett

A prosztatarák és a PSA-szűrés dilemmái

A prosztatarák a férfiak egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése világszerte, és hazánkban is vezető haláloknak számít a daganatok között. Évente több mint 3000 új prosztatarákos esetet diagnosztizálnak, és mintegy ezer ember hal bele a betegségbe. Ez a szám is aláhúzza a szűrés és a korai diagnózis létfontosságát. 

A férfi szűrővizsgálat keretében a prosztatarák elsődleges diagnosztikai eszköze a PSA-szint meghatározása egy egyszerű vérvétellel. 

A PSA, azaz a prosztata-specifikus antigén egy fehérje, melyet a prosztata sejtjei termelnek. A megemelkedett szintje utalhat prosztatarákra, de nem feltétlenül jelent rosszindulatú daganatot, hiszen gyulladás vagy jóindulatú megnagyobbodás is okozhatja az emelkedést.

A PSA-alapú szűrés kérdésköre sok vitát generált a szakértők között. Vannak, akik óvatosan közelítenek hozzá, mivel a túldiagnosztizálás és a felesleges kezelések kockázata is felmerülhet. 

Ugyanakkor számos nagy, hosszú távú kutatás, mint például az ERSPC tanulmány, bizonyította, hogy a rendszeres szűrés hatékonyan csökkenti a prosztatarák okozta halálozást. Tizenhat éves adatok alapján 20 százalékkal alacsonyabb volt a halálozás azok között a férfiak között, akik rendszeresen részt vettek PSA-szűrésen.

Ezért a szakértői ajánlás ma már egyértelmű: a szűrésnek van értelme, de nagyon fontos a személyre szabott döntés. 

Az orvossal való konzultáció során mérlegelni kell az egyéni kockázatokat és előnyöket. Nem minden prosztatarák agresszív, sok daganat lassú lefolyású, ami indokolatlanná teheti az azonnali invazív beavatkozást. 

A megnövekedett PSA-szint esetén sem kell azonnal pánikba esni, hanem egyeztetni a szakorvossal a további lépésekről, például a prosztata tapintásos vizsgálatáról, ami még mindig rendkívül fontos része a diagnosztikai folyamatnak, vagy egyéb képalkotó eljárásokról.

 

Mit tehetünk a saját egészségünkért?

Talán elcsépeltnek hangzik, de a saját sorsunkért mi magunk tehetünk a legtöbbet. Az egészséges életmód mellett a legfontosabb a rendszeres szűrés. 

Az államilag szervezett szűrések lehetősége adott, éljünk vele! Ha elmúltunk 50 évesek, járjunk el kétévente vastagbélszűrésre. A prosztatarák esetén pedig kérjünk PSA-szint meghatározást háziorvosunktól vagy urológusunktól.

Fontos, hogy ne várjunk a tünetek megjelenéséig! Ha a családunkban előfordult daganatos megbetegedés, az a szűrés elkezdését is indokolja korábban. A félelem és a halogatás helyett a itt az ideje a tettek mezejére lépni. Csakis a tudatosság és a felelősségvállalás lehet az a hajtóerő, ami a magyar egészségügyi statisztikákat is kedvezőbb irányba billenti.

Szívesen segítünk!

Írja meg, hogy miben tudunk segíteni, mikor érne rá, melyik szakemberünkhoz fordulna szívesen, illetve hogy személyes, vagy online konzultációra lenne-e szüksége. Ezt követően felvesszük Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségei valamelyikén.

Időpont kérése

Írja meg, hogy miben tudunk segíteni, mikor érne rá, melyik szakemberünkhoz fordulna szívesen, illetve hogy személyes, vagy online konzultációra lenne-e szüksége. Ezt követően felvesszük Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségei valamelyikén.